mindig van valahogy

2012.04.22. 13:13 | szekelyroland | Szólj hozzá!

Az elmúlt 1-2 hónap elég változatosan telik, van, hogy akár 2hétig is semmi dolog nincs, sehova nem kell menni, semmit se kell csinálni, utána meg van, hogy napokig csak meló, alvás, meló, alvás..

Pár hete voltam úgy, hogy ennél rosszabb már nem igaz, hogy lehet, kilátástalannak tűnt a dolog. A semmittevés, az egész napos egyedüllét valahogy kiborított. Be kellett, hogy lássam, az 1-2 hetes "pihenés" sem pihentető, megőrül tőle az ember. Csak rágódik, őrlődik, ráadásul pénzt sem keres, így eléggé magába fordul. Én is így voltam. Aztán meguntam az aggódást, és úgy döntöttem, majd lesz valahogy, majd adja magát.

Most hála istennek, van mit csinálni, van hova eljárni dolgozni, és még fizetnek is érte :D Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de bánom, hogy holnap nem kell menni, szívesebben lennék ott. Valahogy gyorsabban telik a nap, és a lelkemnek is megnyugvás, hogy hasznos dolgokkal foglalatoskodok, hisz bármennyire is szeretek, sőt imádok sorozatokat nézni, azért egy idő után abból is sok.

Mindkét időtöltésnek megvannak az előnyei, hátrányai, mindkettőben el lehet fáradni. Igen, a semmittevésben is el lehet fáradni, nem is kicsit. A héten sikerült eljárni dolgozni is, pihenni is volt idő, ráadásul péntek este összejött a banda, volt beszélgetés a Volga teraszon, meg minden amit akarsz. Aztán átkeveredtünk egy másik helyre, ott találkoztunk még több ismerőssel, aztán a végére meglett a szívem vágya is, eljutottam egy buliba.

Érdekes módon, a buli annyira nem kötött le, sokkal inkább a sör melletti dumálás. Fura, pedig egész héten arra vártam, hogy majd a hétvégén adok az érzésnek.

Ezek voltak a héten, főzni sem nagyon volt időm, de majd legközelebb :D

Címkék: barátság iszogatás

A bejegyzés trackback címe:

https://rolcsika.blog.hu/api/trackback/id/tr944466340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása