Hacktion

2012.05.23. 17:16 | szekelyroland | Szólj hozzá!

Körülbelül tegnapelőtt lehetett, hogy twitteren láttam, a Hacktionból van második évad. Gondoltam akkor mégse lehetett olyan szörnyű (láttam az első 3részt tavaly) és elkezdett motoszkálni bennem a kíváncsiság. Rá is cuppantam, beszereztem az első évadot, erről mesélnék most picit, igyekszem nem túlragozni a dolgot.

Az alap elgondolás egy IT csoport a titkosszolgálaton belül, akik mindenféle internetes támadást szuper hacker módon kivédenek. Maga a sztori jó, vicces, nem túl lapos, ahhoz képest, hogy magyar sorozatról beszélünk. Picit geekebb agyaknak mondjuk botrányos is lehet, de én azt gondolom nem illik fennakadni minden hülyeségen. A másik pozitívum, vagy egyeseknek negatívum, hogy kedvenc almás gyártónk minden terméke megtalálható a sorozatban, érthető, hiszen az egyik hazai APR a főtámogató.

Ami nem tetszik, az az, hogy az évad közepe táján, a rendező, vagy forgatókönyvíró, vagy nem is tudom kit tegyek ezért felelőssé de szörnyű hibát követett el azzal, hogy a két női szereplő harcát 3részen keresztül nyomta az arcomba. Ott picit úgy éreztem, hogy ennyi volt, kifogyott a lendület, megy a levesbe az egész. Azért persze túltettem magam rajt, most az évadzáró előtt azt mondom, hogy nem rossz sorozat.

Amit még nagyon nem értek benne, az a hatalmi harc, ha egyszer a titkosszolgálatról beszélünk, annak is valami szupertitkos ágáról, akkor miért kell főnökökkel bíbelődni, meg szabályzatokat betartani.. Ez egy James Bond filmben sem volt így :D Mindegy is, a lényeg, hogy aki kicsit is érdeklődik a hazai sorozatgyártás, meg a geek témák, kémes témák iránt, annak nem egy rossz darab a sorozat!

The End

Címkék: film

A bejegyzés trackback címe:

https://rolcsika.blog.hu/api/trackback/id/tr94542004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása